Költözés - avagy 4 év röviden

Jó ideje nem ültem már gép előtt, így van mit pótolni. Most eléggé pocsék odakinn az idő, 3 napja szitál az eső szakadatlan. Nosztalgiázáshoz pont jó aláfestés és a kertnek sem árt :)

Akkor kanyarodjuk is vissza oda, hogy miért költöztünk és hová? Le kell szögeznem, hogy tudatosan az utolsó percig nem terveztük, hogy elköltözünk. Örültünk, hogy lépésről lépésre jutunk előre. Lassacskán berendezkedtünk és nekiláttunk a kert rendbetételének is. B. is cseperedett és megérkezett Zs. is. Minden ment, mint rendes családoknál, mígnem bátyámék is kitalálták, hogy vesznek egy saját házat.
A Pilist lőtték be célpontnak, s mivel arra jó kirándulgatni - és az egyetemi emlékeim is odakötnek - szívesen csatlakoztunk egy-egy teleknéző túrához. Aztán azt vettük észre magunkon, hogy megfertőződtünk. Először az volt a terv, hogy ikerhézat építünk, így lassan érdekeltté váltunk a telekkeresés sikerességében.

De be kellett látnunk, hogy a pilisi kis faluk - bár gyönyörűek - nem a mi világunk. Tudni kell, hogy én mindig is Pilis-őrült voltam, de családostul már más szemmel néztem a dolgokat. Egyrészről a mi zsebünkhöz mérve drágák voltak a telkek, másrészről pedig hozzászoktunk már, hogy van egy rendes, sétálgatós főtér, közel a kórház, bolt, iskola és óvoda. És persze az sem mindegy, hogy mennyi idő alatt van az ember a városban. Szóval a Pilis megmaradt nyugdíjas korunk menedékének...

Indultunk Nagykovácsiba. Innen már van buszjárat is és csak éppenhogy nem a város. A bejárás kocsival azért mégis húzos, no de ennyi még beleférhet... Napokat jártunk ki és egyre szűkült a kör, ahol tetszene lakni. A végén 2 utca maradt a domboldalban - az újparcellázású sikságra nem vágytunk. A telkek leginkább mostanában átminősített üdülőtelkek voltak faházakkal gyümölcsössel és az utcák is eléggé rémes állapotban, de a látvány!

Egyre közelebb jutottunk a célunkhoz és én kezdtem egyre inkább nem akarni elmenni innen. Itt vannak az ismerőseink, barátaink, B. és Zs. is kiismeri már magát az utcákban, nem tévednek el és itt vannak a barátaik. Ismerünk minden szomszédot és megbízunk bennük. Közel az erdő és közel a város. Éppenhogy kezdtünk gyökereket ereszteni.... Sorolhatnám még.
Így egyik este végre kimondtam - maradjunk itt, keressünk telket itt a közelben. "Mennyire közel?" - kérdezte G. "Hát leginkább itt a mi részünkön, talán az utcában." Nos, az utcánkban volt még egyetlen egy hatalmas telek eladó. 1600nm - mögötte erdő, mellette tisztás. Nekünk egyben túl nagy, de a fele nem eladó. Őrlődés napokig, hivatalba járás, hogy megosztható-e? Aztán döntés: belevágunk.

Meg is hirdettük a házunkat. Kb. 1,5 hónap alatt el is kelt, így karácsonykor már hivatalosan nem is a mi házunkban ünnepeltünk.
(Innen cáfolom azokat a híreket, melyek szerint a készházak nem eladhatók - a könnyűszerkezetesek talán nehezebben, de azokat ne keverjük a készházakkal!)

Közben folyamatosan alkudtunk a telekre. Ez a huza-vona tovább tartott, de februárban végre aláírtuk a szerződést. Jöhetett a kedvenc részem: kiválasztottuk a házat!
Ez a rövid története, hogyan is költöztünk 2 telekkel alrébb :)