A ház egy szerdai napon érkezett – ha jól emlékszem. A kamionról 7 órakor kezdtek lepakolni és mire én kiértem - úgy 10 felé – már a fél ház állt, délutánra pedig az egész. Este úgy jöttünk el, hogy a tetőgerendák is felkerültek és kulcsra tudtuk zárni a bejárati ajtót. Harmadnapra – mint a mesékben – a cserepezéssel is végeztek. A nézelődő emberek a többi építkezésről csak jöttek-mentek, lestek. Mi a kombi nyitott csomagtartójában ülve - kényelmesen, kávézgatva - néztük, hogyan állítják a falakat.
Így utólag az egyik barátunk úgy szokta mesélni, hogy reggel, amikor elment dolgozni, még nem volt házunk aztán, amikor este hazajött azt hitte, rossz helyen jár. Ő az egész házát maga építette a feleségével. Hajnalban itt kezdtek és délután, munka után még jöttek vissza estig dolgozni. Nekünk ez biztosan nem ment volna. Egyrészt, mert nem értünk a kőműves munkákhoz, a vízszereléshez és minden egyébhez, ami kell egy háznál, másrészt ennél azért kényelmesebbek vagyunk.
Ők sose panaszkodtak emiatt, szerintem szerették csinálni. Vannak ilyen típusok, de be kell lássam: mi nem ezek vagyunk. Ezerszer inkább olvasok egy jó könyvet, mint mondjuk fugázom a fürdőszobát. És mint már említettem: én még türelmetlen is vagyok!
De visszatérve a házunkhoz, alig 3 hónap kellett és kulcsrakészen állt a 104 nm-es otthonunk. Ez idő alatt egymást váltva vagy éppen egymás mellett dolgoztak a vízvezeték szerelők, villanyosok, riasztósok, asztalosok. Ami az én – akkor még – tapasztalatlan szemeimnek is feltűnt, hogy nálunk igen kevés szemét és törmelék halmozódott fel. Ennek szívből örültem, mert amikor még házakat kerestünk sokszor lelombozott a frissen készült épületek környékét ellepő szeméthalmok, törött téglák és cserepek látványa. Az egész építkezés igazán tiszta munka volt.
Én már a végét jártam B-vel a pocakomban, így viszonylag ritkán jöttem. Emlékszem a ház külső színéről már a kórházban nézegettem a képeket. Akkor csak annak örültem, hogy túl vagyunk a szülésen és lassan az építkezésen is. Hiba volt ilyen lazán vennem a dolgot. Az irodában azon a tenyérnyi mintán egészen másként hatott a festék. Élőben már kissé élénkebbnek, riasztóbbnak tűnt a fal színe, de hát nem volt már mit tenni… Így szerettük meg a házat. De ha bárki is kérdi, mindenképpen azt javaslom, hogy ne legyintsen csak úgy az ilyesmikre.
Szóval elkészült a ház. Mi készen voltunk a költözésre, de a cég még nem volt készen az átadásra. Hiányoztak ugyanis a beltéri ajtók. Vártunk. Vártunk és vártunk. Aztán vártunk még egy kicsit, de nem jöttek a következő szállítmánnyal sem. Aztán úgy döntöttünk, nem várunk tovább. Minden bent volt, ami feltétlenül kellett, hát 2004. július 8-án beköltöztünk. Aztán az ajtók is megérkeztek és így végre megtörténhetett a hivatalos átadás is.
4 évet éltünk ebben a házban és a házat magát imádtuk. Ugyanakkor ez a 4 év jó tanulópénz is volt szakmai szempontból. Testközelből mérhettük fel, hogy mi hogyan csináljuk a dolgokat hatékonyabban, mire figyeljünk oda jobban.
Ezeket majd számba is veszem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése